Lezárult a Kemikál Zrt. és a Színes Város közötti idei együttműködés

Vállalatunk és a civil szervezet között idén januárban kezdődött meg a közös munka, amelynek értelmében a Színes Város Csoport országos kampányt írt ki az év elején. A kampány lényege az volt, hogy szavazás útján 3 győztes iskola vehet részt abban a pedagógiai programban, ami középiskolás diákoknak szólt.
A csoport Pillangóhatás nevű programján keresztül országszerte több mint 600 négyzetméter falfelület színesedett ki a Kemikál Toscana kültéri falfestékei által. Közel 100 diák és tanár vett részt a 3 hónapos munkában Zircen, Budapesten, és Pécsett. A 3 különböző falfestmény -amik felkerültek a falakra- mind olyan művészeti koncepció alapján készültek, amikben a diákok megegyeztek. Így lett téma Zircen a sport, amely hiányzik az emberek életéből, Budapesten (Újbudán, a kelenföldi MÁV állomáson) a vidék és város találkozása, Pécsett pedig a rohanás és az idő múlása.
A programról és a szavazásról minden fontosabb médium hírt adott, amelynek lényege, hogy a köztérszínesítés minden fázisát diákcsoportok hajtsák végre. Ilyen a fotó- videó, a festés, a tervezés, a falátadó ceremónia megszervezése, vagy a sajtó és a kommunikáció kezelése. Ezáltal a diákok megtapasztalták, milyen egy igazi, gyakorlati csapatmunka, amelynek a végeredménye az iskolai falain kívül valósult meg.
Fotók a kivitelezésről: